Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pécsi Prémium Búza - teszt

Következő kenyérsütésemhez kerestem másfajta BL80-as lisztet (jelenleg még kísérletezek vele, addig nem is lesz poszt, amíg tökéletesre nem "gyúrom"), és a közeli város Spar-jában a Pécsi főzde eddig számomra ismeretlen termékébe botlottam. Érdemben nem néztem eddig, hogy milyen termékeik is vannak összességében, ezért is lepődtem meg annyira.

Fél literes dobozos, szűretlen búzasör 299 Ft-ért. Néhány darab volt belőle csak (nem értem, hogy pár darabot miért nem hoznak hozzánk is). Meglepettségem elmúltával egyet gyorsan bezsákoltam tanulmányozás céljára. Hazaérve raktam is a hűtőbe.

Így fest a búzás pohár mellett dobozában.

Felbontást követően rögtön a kellemes búzasörös illat fogadott. Ez már egy jó előjel. Egyébként is szeretem ezeket a típusú söröket, és ajánlom azokat is, akik nem szeretik a sört általában, de szeretnének elkalandozni egy kicsit a sörök világában a kesernyésség nélkül.

Kitöltve szép, vastag habja van. Maga a sörlének is szép színe, szűretlensége folytán zavaros állaga van.

Kortyolgatva kellemes ízű (és van íze, ittam olyan búzát, aminek nem volt), nem túl édes, élesztős jegyeket hordoz magában. Én az árát is elfogadhatónak találom, mindenféleképpen keresni fogom a boltokban. Eddig a Prémium családból messze ezt találtam a legjobbnak.

És hangsúlyosan ez is nyíltkádas erjesztésű.

0 Tovább

Arany Korsó’93 - nosztalgia vonat?

A Szent András Sörfőzde az idei jubileuma alkalmából (15 évesek lettek) újraarlkotta az első sörüket, ami egy Lager volt. Az élesztő törzsek gyors változása miatt az ugye kérdéses, hogy mennyire hasonlít az eredetire, és összehasonlítási alapunk sincs akkorról. 

Ilyen dísztdobozos kiadásban is be lehet szerezni, a poharat gyorsan birtokba vettem.

Címkéjét sikerült régiesre készíteni, arról nincsenek infóim, hogy az eredeti anno is ugyan így nézett-e ki.

Kitöltve kapunk egy 4,9%-os világos színű lagert.

Kellemesen bubis kinézetű, vékony habréteggel rendelkező sör. A habját nem sokáig tartja. Íze nem nagyon sok van neki, egyedül a komlót lehet kiérezni belőle. Tettnang komlóval készült, eddig még nem volt szerencsém hozzá, van is egy eddig ismeretlen aromája. 

A főzde többi söre aromássabb egyébként, így inkább javaslom azokat a nosztalgia vonat helyett. Később azokról is rakok fel teszteket.

0 Tovább

Pécsi Prémium Lager sör teszt 

A pécsi sörfőzde egy nagyüzemi főzde volt, de ugye egy ügyes trükkel a “kisüzemi” kategóriába léptek vissza (csökkentették a termelést). Ezen kívül a söreiken is változtattak, volt, ami kikerült a repertoárból és kikerült egy fő alapanyag, a könyvelők csodafegyvere, a kukorica a repertoárból.

A jó öreg Szalon Sör megmaradt és jött két új “nagyágyú” a sorba. Az egyik közülük a Pécsi Prémium Lager. A kapacitás csökkentésnek volt egy olyan árnyoldala, hogy kevesebb helyen található meg a főzde söre és ahol van, ott is kisebb mennyiségben (bár a községünkben lévő Coop-ban már újra kapni lehet). Általában ALU dobozos verzióban találhatjuk meg, ami fél liter űrtartalmú. Én is így leltem rá. 200-210 (220?) Ft körül mozog az ára. A közeli városban lévő REÁL -ban is most lett elérhető nemrég és levitték az árát 200 Ft/dobozra.

Pécsi sör  Premium lager  nagyüzem  kráter  Lager  kraft sör  komló  maláta  élesztő

Szép zöld doboz, az elején látjuk az 5%-os alkoholtartalom mellett a kezdő 11.2-es balling-fokot (meg ki van hangsúlyozva a nyílt kádas erjesztés). 

Lássuk milyen a beltartalom!

Pécsi sör  Premium lager  nagyüzem  kráter  Lager  kraft sör  komló  maláta  élesztő

Kibontás után rögtön megcsapta az orromat a kellemes malátás illat. Rendesen elkezdett habzani, de utána sajnos gyorsan leapadt. Kortyérzet kellemesen malátás, komlós, és érezni benne egy kis élesztős ízt. Mivel ittam már új Szalont, így tudom mondani, hogy ízre teljesen olyan, mint az, csak “szteroidon” hízlalt változatban. Az Argus Strong-hoz képest elmarad ízben és árban is, de egy kellemesen üde színfoltja lett a többi nagyüzemi mellett. Mert nekem megmarad annak, a változtatás ellenére. Végül jöjjön az a nyílt kád.

Pécsi sör  Premium lager  nagyüzem  kráter  Lager  kraft sör  komló  maláta  élesztő

0 Tovább

Fülledt trópusi swinger club - sörteszt

Hoptop - Tropical Club Fruit IPA került terítékre.

A címkéje tetszetős, jól mutatnak rajta a flamingók.

De lássuk a beltartalmat!

Kitöltve szép a habja, azt tartja is.

A 8%-os alkoholtartalmával tényleg olyan sunyi, mint egy vad párcserés szex kimenetele a tengerparton. Egy fanyar, déligyümölcs-orgia. Első kortyra jellegzetes IPA íz, a gyümölcsök közül pedig elsőre nekem a grapefruit jött át (bár az a leírás szerint pont nincs is benne).

A relatíve magas alkohol % nem érződik rajta egyáltalán, ezért már néhány üveg elfogyasztása után is elszabadulhatnak az indulatok. :)

Aki nem szereti a soproni IPA-t (ami talán nem is annyira az), annak ajánlom a figyelmébe ezt a nedűt.

0 Tovább

Savanyú leányzó - Sour Suzy teszt

Az Aldi-ban akadtam rá erre a sörre, mivel még nem volt dolgom semmilyen sour jellegű sörrel (ez konkrétan egy Berliner Weisse), ezért gondoltam, hogy itt a lehetőség kipróbálni. A norvég Lervig Aktiebryggeri főzi ezt a sört, mely 4% -os alkoholtartalmú.

Habja már kitöltéskor sem volt, elsőre inkább tűnik egy pezsgőnek, mint sörnek. A szénsavassága teljesen rendben van, ahogy az íze is nagyon megnyerő, savanykás, citrusos íze van, maláta és a komló sem érződik ki belőle (a relatíve alacsony alkoholtartalma is okozhatja akár ezt).

Hűtve egy könnyű nyári lazulós sörnek nevezném. Ár tekintetében nem olcsó, a 0,3-as kiszerelésért 600-700 Ft -ot is elkérnek. E miatt nem a legjobb vételnek mondanám, tekintve a 4%-os alkohol tartalmát.  

0 Tovább
«
12

Garden-Beer&Barbecue

blogavatar

Hobbikertész szemszögéből a BBQ és kraft sörforradalom. Időnként barkácsolok is.

Utolsó kommentek